Belépés
Keresés
Hírdetés
Home The News Debrecen, Csonkatemplom

Debrecen, Csonkatemplom

IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás

Ha a Vissza a jövőbe 4. része esetleg Debrecenben játszódna, akkor Martynak és Dokinak azt tudnám javasolni, hogy a DeLorean időáramköreibe ezt írják be: 1907. április 19., délután fél 3.

 

Ekkor történt ugyanis, hogy a Nagytemplom közelében lévő Református Kistemplom bádogtetejét letépte egy erős vihar, majd a szél hamarosan teljesen tönkre is tette, s azóta a toronysisakot csupán egy csipkés attikafalazat helyettesíti. A megrongálódott építményt a köznép rögtön el is nevezte Csonkatemplomnak, és a neoromantikus stílusú istenháza súlyos hiányosságát a debreceniek nem is pótolták az elmúlt bő évszázad során. Pedig a probléma komoly, hiszen tető híján a falak felveszik a nedvességet, így félő, hogy a fehérre meszelt templom egyszer csak összeomlik.

 

 

A fenti képet itt meg is vásárolhatja!

 

A Kistemplomnak több „vihart” is át kellett élnie változatos történelme során. Az 1700-as években az elődjéül szolgáló református templom leégett, majd a helyette emelt új is, de mindannyiszor helyreállították a károkat, így az impozáns istenháza ma is ott ékeskedik a Piac és Széchenyi utcák sarkán. Jelenlegi formáját 1876-ben nyerte el – természetesen eltekintve a fentebb említett 1907-es eseménytől, amely után a tetején némi változtatást kellett végrehajtani. Érdemes a belső terébe is bekukkantani, ahol a puritán falak csak még jobban kiemelik a copf szószék és a hangfogó korona, valamint a karzat szépségét.

 

 

JavaScript must be enabled in order for you to use Google Maps.
However, it seems JavaScript is either disabled or not supported by your browser.
To view Google Maps, enable JavaScript by changing your browser options, and then try again.

">

Módosítás: (2010. július 13. kedd, 12:28)

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés